|
Igaz barátok
2009.07.07. 18:48
Már másfél éve, hogy Emma és Adam útjai szétváltak, és a lány sok örömöt lelt új otthonában. Bár saját lóval még mindig nem rendelkezett, nagyon szívesen gondoskodott például azokéról, akik a béristállóban tartották kedvencüket. És örömmel oktatott rajtuk, ha engedélyt kapott rá, de a szíve csücske mind közül Tommy dales pónija, a kis Kócos volt.
Marcipánt egyre nehezebben lehetett kezelni, mivel a western stílushoz szokott – ami illett is hozzá, hiszen appaloosa volt -, de egyikőjük sem tudott így lovagolni. A tízéves herélt, rettentő feszült lett, de csak annyit tehettek, hogy nyereggel együtt futószárrazzák egy kicsit, vagy angol stílusban lovagolnak rajta, ezt viszont nem szerette annyira. Az sem tetszett neki, hogy gazdája nincs vele.
Flora és Emma még mindig rendszeresen meglátogatták Esthert, és lovait, melyeken annak idején lovagolni tanultak.
Közeledett Emma születésnapja; Flora felhívta a figyelmét egy lóvásárra, így hármasban ellátogattak Chicagóba. Rengeteg lovat láttak; kicsit, nagyot, telivéreket és félvéreket, kocsi- és hátaslovakat minden mennyiségben.
Hosszas keresgélés után, Emma ráakadt egy csodálatos frízre.
- Körbevezetné nekem, kérem? – fordult a ló tulajdonosához, aki örömmel tett eleget a kérésnek.
- Miért akarja eladni? – kérdezte Tommy csodálkozva, ahogy szakértő szemekkel végigmérték az állatot.
- Öreg vagyok már ahhoz, hogy versenyezzek vele, a zsoké pedig túl sok pénz, de nem szeretném, ha egy ilyen gyönyörű lónak szekeret vagy igát kellene húznia ebben a korban.
- Mennyi idős? – állt elő egy újabb kérdéssel Flora.
- Hároméves. A neve Zafir, fríz csődör – felelte a férfi.
- Meseszép! – mondta Emma csillogó szemmel. Elámult a ló mozgásán; ruganyos, energikus léptekkel ügetgetett gazdája mellett. Fejét peckesen felvetette, tekintetéből nyugalom áradt, de volt benne valami megmagyarázhatatlan tüzesség. Szénfekete szőre megcsillant a napfényben, hosszú sörénye és farka lobogott, miközben körbe-körbe járatták. Látszott rajta, hogy még csak hírét sem hallotta a betegségnek vagy a fáradtságnak. Üstöke a szemébe lógott, de ahogy közelebbről is szemügyre vette, látta, hogy a homlokát egy alig észrevehető vízcsepp alakú csillag díszíti. Ettől még varázslatosabbnak találta az állatot, hiszen igazán ritka, hogy egy fríznek bármilyen jegye is legyen. Egyszerűen tökéletes volt!
- Számíthatok magukra az árverésen? – érdeklődött mosolyogva az öreg ember.
- De még mennyire! – vágta rá azonnal a lány. Megpaskolta Zafir nyakát. – Ott találkozunk, nagyfiú!
Nem sokkal később megkezdődött az első árverés. Emma izgatottan várta, hogy végre felvezessék kedvencét.
- Ezt inkább majd én – szólt Tommy szélesen mosolyogva a lányra, amikor látta, hogy az majdnem kettétöri, úgy szorongatja a 26-ossal jelölt kis táblácskát. Azzal elvette tőle.
- És most következzék az utolsó ló ebben a kategóriában! – mondta az árverező. Mindhárman lázasan figyeltek. – Nézzük csak; gyönyörű felépítésű, fiatal állat, a versenypályán kiválóan teljesít, pedig még csak hároméves. Látják ezt a mozgást? Fantasztikus! Kezdjük a licitet ezer dollárnál. Ki ígér érte ezer dollárt? Remek, ott hátul! Ki ígér többet? Gyerünk, emberek, ez kiváló versenylóról van szó!
- Ezeröt – kiáltott valaki az első sorból.
Teltek-múltak a percek. Emma képtelen volt felfogni, hogyan tudnak barátai ilyen nyugodtan ülni mellette. Ráadásul Tommy még egyszer sem licitált, és a lány kezdett aggódni, hogy túl késő lesz.
- Megadom! – Emma felkapta a fejét. Valóban a fiú hangját hallotta. Azt se tudta, hol tart a licit. Nem mert újból felnézni, meredten bámult maga elé.
- Harmincegyezer-kétszázötven dollár először... harmincegyezer-kétszázötven dollár másodszor... harmincegyezer-kétszázötven dollár harmadszor... Elkelt! A ló az öné, uram, gratulálok!
Flora átkarolta barátnője vállát. Épp Zafir boksza felé tartottak a hátsó istálló folyosóján.
- Hé, szereztem neked egy lovat! Tartozol legalább egy mosollyal, ennyi jár nekem is! – szólt tetetett sértődöttséggel Tommy.
- Ne haragudj – suttogta a lány. Flora és Tommy összenéztek, majd a fiú megvonta a vállát.
Végre ott állt újonnan szerzett lova mellett! Belenézett okos szemébe, végigsimította a nyakát és a hátát. Zafir nyugodtan tűrte mindezt.
- Az enyém vagy, csak az enyém – suttogta minduntalan, miközben szeretetteljesen a ló sörényébe temette arcát. Lassacskán a vonásain is látszódott az öröm. Barátai mosolyogva figyelték a jelenetet. A következő pillanatban Tommy érezte, hogy Emma a nyakába ugorva ölelgeti. – Köszönöm, köszönöm, köszönöm! – hajtogatta egyfolytában a lány.
- Ugyan, nincs mit – nevetett a fiú, és ő is viszonozta az ölelést.
- Nem akarom megzavarni ezeket a bensőséges perceket, de alig várom már, hogy Zafirt otthon lássam, ti nem? – szólalt meg Flora.
- De igen! Induljunk! – Emma sugárzott a boldogságtól, ahogy lovát a lószállító felé vezette.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum