|
Igaz barátok
2009.06.30. 09:32
- Biztos vagy benne, hogy ezt akarod?
- Már döntöttem.
- És mi lesz a lányokkal, Marcipánnal... és a bandával? – kérdezte ismét Tommy.
- Flora miatt nem aggódom, Emma gyűtölni fog, Marcipánra tudom, hogy úgyis vigyázni fogtok, ami pedig a bandát illeti; csak boldogulnak majd nélkülem. Hidd el, keresnek majd egy másik énekest, és a kis garázsban töltött zenélgetés után befutnak, mint a legnagyobb sztárok! – mosolygott a fiatalember.
- Túl optimista vagy! – csóválta fejét Tommy. – De legfőképp ostoba!
Pár nappal később Flora és Emma épp végeztek az egyetemen, amikor meglátták Adamet a parkolóban. Tommy is vele volt.
- Szia! – Emma hevesen átölelte a fiút, de az jó pár másodpercig nem viszonozta.
- Szia – köszönt halkan a lánynak.
- Mi a baj? – nézett fel Emma. Adam tekintete találkozott a többiekével, de egy hang sem jött ki a torkán. – Na, bökd már ki!
- Párizsba utazom – nyögte végül.
- De miért? – kérdezte Emma lassan.
- Ott fejezem be a színművészetit.
- De hát az majdnem három év! – kiáltott döbbenten a lány.
- Igen, tudom. Holnap indulok, búcsúzni jöttem.
- Nem... – suttogta Emma. A torkát sírás fojtogatta.
- Remélem, még találkozunk – sóhajtott Adam. – Vigyázzatok magatokra! – egy utolsó puszit nyomott a lelkileg teljesen összetört lány homlokára, majd sarkon fordult, és visszament a kocsijához. Sosem szeretett búcsúzkodni, de ennyivel tartozott szerelmének.
Emma az elkövetkezendő hónapokban kizárólag a munkára koncentrált.
Az volt az álma, hogy a nagyapjától tízévesként megörökölt tehenészetet egy igazi versenyistállóvá alakítsa át.
A nagyapja nagyon jól menő üzletet vezetett, de miután súlyos beteg lett, eladta az egész állományt. A birtok viszont akarata szerint a családban maradt, mégpedig egyetlen unokájára, Emmára hagyta, de csak tízennyolcadik szülinapján jutahatott hozzá örökségéhez.
Ahogy végignézett a kihalt, lepusztult farmon, megjelent előtte a jövő. Mosolyra húzódott a szája, és elindult a néhai legelők irányába.
Elhatározta, hogy soha többé nem gondol Adamre, de gyorsan rá kellett jönnie, hogy ez nem is olyan könnyű.
Rengeteg munka várt rá, de szerencsére Tommy és Flora mindenben segítették. A fiú a jogi kar mellett, amikor csak tudott, a farmon dolgozott. A két lány pedig gürcölt a diplomáért, és segített Tommy-nak.
Két hónappal később elkészültek a karámok, és kijelölték a ház helyét, mivel Emma úgy tervezte, kiköltözik, ha mindennel végeznek.
A napok egyre lassabban vánszorogtak. A farmon szinte mindig zajlott az élet; az építészek mindenhol ott voltak.
- Emma! – kiáltott Flora az istálló ajtajából a lányra.
- Mi az?
- Gyere, ezt nézd meg – invitálta befelé.
- Az ég szerelmére, mit műveltetek! – szaporázta meg lépteit Emma.
- Hát... – jelent meg egy hamiskás mosoly barátnője arcán.
- Wow! – a lány teljesen ledöbbent a látványtól. Alig akart hinni a szemének. – Ez nem lehet ugyanaz az istálló!
- Dehogynem, csak lovaknak tervezve – vigyorgott Tommy elégedetten. – Hogy tetszik?
- Csodálatos! Fantasztikus vagy!
- Tudom, nem kell mondanod – a fiú szerényen beletúrt a hajába.
- És egód is van – jegyezte meg csípősen Flora.
A fiatalember az erkélyen ücsörgött, és egykedvűen nézett le a városra. Hajnalodott. Mély és fájdalmas sóhaj szakadt fel belőle, ahogy figyelte, miként kúszik egyre feljebb a nap az égen. Apró köröket rajzolt ujjaival a korlátra, miközben merengve nézte a pajkos napsugarak játékát az épületek falán. Szeretett itt lenni, de még hoszú hónapok múltán is néha rátört a honvágy. Több ezer kilométer és egy óceán választotta el igazi otthonától, szerelmétől és barátaitól! De már nem volt visszaút...
Emma a karám kerítésén ült, és álmodozva figyelte a csillagokat. A langy, nyár esti szellő lágyan simogatta bőrét. Fájó szívvel gondolt vissza azokra a boldog percekre, amikor együtt lehettek. De ennek immár vége... örökre!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum