|
Igaz barátok
2009.02.28. 13:02
Emmának már hónapok óta bevált szokása volt, hogy péntek délutánonkénk kedvenc kávézójában üldögélve tanuljon egy szelet túrótorta és egy csésze cappuccino társaságában. Ezen most sem kívánt változtatni. Ott ült az ablak mellett, épp az irodalomkönyvét bújta, amikor valaki szólt hozzá.
- Szabad ez a hely?
Emma meglepetten kapta fel a fejét. Különleges melegséget érzett, mikor meglátta a kérdezőt. – Adam, szia! Persze, ülj csak le.
- Látom, nem vagy a változások híve – mosolygott a lányra. – Most éppen mit tanulsz?
- Irodalmat.
- Ó, az megy neked.
- Igen, ha hagynak tanulni – válaszolt vidám szigorral a hangjában.
- Jól van, értem a célzást! – nevetett Adam feltartott kezekkel. A fiú ezután csak csöndben figyelte szerelmét, aki szorgalmasan lapozgatta a könyveket. Lassacskán, de elrepült az a két óra, amit Emma itt szokott tölteni és elégedetten nyugtázta, hogy a hétvégére nem maradt leckéje.
Már javában tombolt a tavasz, a szerelmesek évszaka. A fák virágba borulva ontották az édesebbnél édesebb illatokat. Mindenhol madarak énekeltek, és turbékoltak. Ebben az idillben csupán egy hiba volt; néha eleredt az eső, de úgy tűnt, ez egy csöppet sem zavar senkit. Most is, látszólag minden előjel nélkül esni kezdett.
A két szerelmes már az utcán sétált, de a zápor csak Adamet zavarta kissé. Emma vidáman táncolt mellette, látszott rajta, hogy a legkevésbé sem izgatja, hogy mindene elázott. A fiatalember áhítattal nézte a gyermeteg lányt, aki nevetésével még a legborúsabb napjait is beragyogta, gyönyörű arca ott lebegett a szeme előtt minden egyes percben, csillogó szemétől nyelni is alig tudott. Ha csak meglátta, szíve nagyot dobbant.
Néhány perccel később elérkezett a búcsú ideje. Adam átölelte kedvesét, majd gyengéden megcsókolta.
- Hétfő délután várlak – modta, amikor végre sikerült szétválniuk.
- Miért is?
- Tudod, a kosármeccs.
- Jaj, igen, már emlékszem! Ne aggódj, ott leszek – mosolygott kedvesen Emma.
- Akkor jó – viszonozta Adam a mosolyt, aztán nagy nehezen elváltak.
Hétfőn az idő ólomlábakon járt Emma számára. Gyűlölte a matekot, ráadásul a kémiatanára őt szemelte ki áldozatául, így abból is felelnie kellett. Egyedüli megnyugvást az irodalom jelentett számára. Imádta a verseket egytől egyig. Maga is írt párat. Néha már órán is, aminek természetesen Miss Ross nem örült, de ez nem szegte kedvét.
Már csak öt perc, egy lépcsőház és egy folyosó választotta el kedvesétől. Az esőre való tekintettel a tornateremben rendezték meg a kosárlabda-bajnokságot. Sajnos elhúzódott az órája, ezért mire odaért, a meccs már elkezdődött. Hirtelen megszólalt a bíró sípja, Emma gyorsan odafurakodott a lelátóhoz. Megijedt, amikor Adamet látta a padlón; könyökén támaszkodva nézett fel a bíróra. Nem értette, hogy mit beszélnek egymással, csak azt vette észre, hogy a fiú végignéz a a szurkolókon, és akkor megpillantotta őt. Addig oly aggódó arckifejezése rögtön mosollyá változott, szemében tűz csillant fel. Elszántan bólintott a bíró felé, majd nehézkesen felállt. Kezébe vette a labdát, és egy nagy sóhaj kíséretében a vonalhoz állt, ahonnan a büntetőt kellett dobnia. Egy pillanatra lehunyta a szemét, Emmára gondolt. A palánkra pillantott, végül csont nélkül bedobta! Mindezt másodperceken belül. A csapatnak nem volt ideje ujjongani, a játéknak még közel sem volt vége. Néhány társa aggódva figyelte Adamet; sántított az esés következtében megsérült lábára, de ő folytatni akarta.
- Hé, főnök! Menj le, majd mi befejezzük helyetted is – szólt Dave, amikor egymás mellé kerültek.
- Nem, nem. Együtt csináljuk végig!
- Ha te mondod...
Egy órával később a Tigrisek győztesen hagyták el a pályát. Adam büszke volt csapatára. A suli már-már hivatalos szurkolótábora félelmetes sebességgel és lelkesedéssel közeledett feléjük.
- Itt az ideje, hogy menjünk – kezdte Peter halkan.
- Ugyan, nem bántanak! – szólt egy másik fiú.
- Javaslatom: fussunk! – kiáltott Adam, mire mindannyian rohanni kezdtek. A fél iskola meg utánuk. Nem volt menekvés, a folyosón elkapták őket.
Az igazgató a földszinten a nagy zsivajból már tudta, hogy megint a Tigrisek nyertek. Elégedetten elmosolyodott, majd folytatta a munkát.
- Csak tudnám, hogy vagy képes így futni sérült lábbal! – szólalt meg Emma, mikor odaért kedveséhez.
- Kitartás és önuralom kérdése – válaszolt Adam pókerarccal. Pár másodperc múlva mindketten nevettek.
- Jó voltál bajnok – mondta Emma, és megcsókolta a fiút. Ekkor hangos, erőltetett krákogás hallatszott a háttérből. A lány szemét forgatva hátra fordult. – Ti is remekül játszotattok! – mosolygott a csapat többi tagjára.
A tavasz és az iskolából hátra maradt idő gyorsan eltelt. Flora és Emma azon kapták magukat, hogy kitört a nyár, ők pedig túl vannak első évükön a gimiben. Emma belegondolt, hogy mit fog kezdeni, ha a következő néhány év is így elrepül. Főleg a tizenkettediktől félt, hisz akkor Adam már nem ide jár majd! A puszta gondolattól is kirázta a hideg. De szerencsére, ez még odébb volt.
A nyár csak úgy tombolt. A hőmérséklet se nem nőtt, se nem csökkent. Júliusra teljesen megállapodott a negyvennél. Ekkora hőségben képtelenség megmaradni!
Ezt a fiatalok is így gondolták. A Marshall család elhatározta, hogy valami hűsítő helyre utazik vakációzni. Demokratikus kupaktanács útján megszavazták, hogy ez a hely Miami lesz. Két hét a csodálatos tengerparton! Hát kell ennél több? Persze, hogy kell; a lányok. Amint a kupaktanács feloszlott, a két testvér rohant is a szobájába, hogy mielőbb beszélhessenek szerelmükkel.
- Miami! – kiáltotta mindkét lány a telefonba néhány perccel később.
- Bizony, két hét a tengerparton. Akkor mi legyen?
Flora azonnal igent mondott. Emma viszont egy kicsit vonakodott. Szeretett volna már kikapcsolódni, ráadásul még soha sem járt Miamiban, de nagyon jól tudta, hogy nem lesz könnyű meggyőznie a szüleit.
- Ugyan már! Bízd csak ide. Anyu biztosan ráveszi őket, hogy elengedjenek, de ha mégse, akkor bevetjük apát. Ha ez sem válna be, semmi baj, összefogunk Florával meg Tommy-val, és együttes erővel rábeszéljük őket – Adam ezt olyan magabiztosan és természetesen mondta, hogy Emma fulladozott a nevetéstől a vonal túlsó végén.
- Rendben, ha elengednek, veletek megyek – adta meg magát, miután levegőhöz jutott.
- Remek!
Pár nappal később a kis csapat már kora hajnalban útnak indult. Úgy tűnt, a fiúk egyáltalán nem álmosak, de a két lány pár perccel indulás után már aludt is. Vanessa Marshall mosolyogva nézte a kisbusz hátuljában üldögélő társaságot, és azt, hogy fiai milyen szeretetteljesen ölelik magukhoz kedvesüket.
Dél körül minden csomagjukat sikerült elhelyezni. Vanessa megengedte a fiataloknak, hogy ebéd után lemenjenek a partra, vagy akár ki is csomagolhatnak. Természetesen mindenki az első verzió felé hajlott, így a délutánt lubickolással tölthették.
- Hé, ne fröcskölj! – sikított Flora.
- Miért ne? – kérdezte Tommy ártatlanul. Ebben a pillanatban egy hatalmas vödör víz zúdult a nyakába.
- Talán ezért – mosolygott kajánul a lány.
- Neked honnan van vödröd? – érdeklődött Emma felé fordulva Tommy sóhajtozva.
- Hát tudod... kölcsönkértem – vigyorgott.
- Vagy úgy. És hol van Adam?
- Nem tudom.
- Vigyázz! – kiáltott Flora, de hiába; elkésett. Emma ösztönösen mély levegőt vett, amikor érezte, hogy valaki lehúzza a víz alá.
- Legalább megvan Adam – mosolygott elégedetten Tommy. Flora vágott egy grimaszt.
Néhány másodperc múlva felbukkant Emma és Adam is. Szegény lány reménytelenül kapkodta a levegőt, és köhögött.
- Jól vagy? – kérdezte Adam aggódva, amikor már csak derékig gázoltak a vízben. Emma egy pillanatra mozdulatlan maradt, majd hirtelen teljes erejéből ellökte magától a fiút. Adam nagy csobbanással elmerült. Miután feljött a felszínre, látta, hogy még öccse is nevet rajta.
- Most már sokkal jobban érzem magam – kacagott Emma.
Este mindannyian a szobájukban voltak. Vacsora után úgy döntöttek, leülnek társasozni. Már másodszorra játszották végig a Monopoly-t, amikor megcsörrent Adam mobilja.
- Itt Adam Marshall hangpostája. Épp a miami tengerparton álló kristálypalotámban nyaralok. A sípszó után hagyj üzenetet. Bíííp...
- Nagyon vicces vagy, barátom! Mondd csak, milyen a kedves kis hercegnőddel az élet?
- Ahhoz neked mi közöd, Dave?
- Igazából semmi, csak kíváncsi vagyok, hogy miért hanyagoltál el minket... – mondta szipogva a fiú.
- Titeket?
- Na, szép dolog! Hát már el is felejtetted a bandádat, haver?
- Ugyan már, egyszerűen csak nyaralok, érted?
- Na, persze! Miami egy nővel, ez jellemző rád, Casanova! Melyik lány tudna neked ellenállni?!
- Mondjuk te? – nevetett Adam.
- Oh, hát persze – felelte Dave cérnavékony hangon.
- Tudod, mit? Amíg itt vagyok, írok egy új dalt, és ha visszaértem, zenélünk, oké? De most mennem kell. Tommy-val még meg kell vernünk a lányokat Monopoly-ban.
- Hajrá! Szia.
- Hello, és kösz.
Flora és Emma sejtelmesen egymásra mosolyogtak.
- Biztos vagy benne, hogy legyőzhettek minket? – érdeklődött Flora.
- Persze!
- Egy új dal? Miről fog szólni?
- Még nem tudom, de azt igen, hogy kinek fog szólni – kedvesen szerelmére mosolygott, és megpuszilta. Emma elpirult.
- Áruló! – suttogta Flora. Pár percig néma csend volt a szobában, majd hangos nevetésben törtek ki. Már senkit nem érdekelt a játék. A fiúk szülei aggódva pillantottak be az ajtón.
- Gyerekek, minden rendben van? – kérdezte Mrs. Marshall. Egy pillanatig visszafojtott lélegzettel figyelték a felnőtteket, de aztán nem bírták tovább, és ismét kacagni kezdtek.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum