|
Igaz barátok
2009.02.27. 15:21
Szerelem - avagy féltékenység a küszöbön Másnap reggel, szombaton Emma már hajnalban talpon volt. Előző éjjel nagyon sokáig sétálgatott a városban. Későn ért haza, de szerencsére a szülei ezt nem vették észre. Még csak négy óra volt. Tudta, hogy hétig senki sem ébred fel, hiszen hétvége van. Így hát magára kapta kényelmes farmerjét és kedvenc pólóját, majd csendesen kilopódzott a szobájáról. A ház kihaltnak tűnt; pár percig élvezte a csendet, aztán óvatosan, lábujjhegyen lesettenkedett a lépcsőn. Először belesett szülei hálószobájába, és csak azután ment oda a bejárati ajtóhoz. Amikor már az utca sarkán volt, fellélegzett. Van három teljesen szabad, nyugalmas órája, ami alatt átgondolhatja a történteket.
Hiába sétálgatott, az idő ólomlábakon járt. Arra várt, hogy végre hatot üssön az óra, és felébressze Florát. Végül úgy döntött, hogy elsétál a házukig. Igaz, hogy a fél várost kellett bejárnia, hogy eljusson odáig, de legalább addig is telik az idő.
Fél órával később már ott toporgott barátnője háza előtt. Sehol egy teremtett lélek, csak a jeges decemberi szél söpört végig sikoltozva az utcán. – Van ennek értelme egyáltalán? – kérdezte magától gondolatban. – Megéri, hogy a szívemet kövessem? Vagy inkább lépjek tovább, és az álmaimat kergessem? Az a baj, hogy a kettő ugyanaz, de mégis más… ah, a fene se érti már ezt! Még én sem. Florának minden olyan jól megy. Van egy helyes barátja, jól tanul, mondjuk én sem vagyok annyira rossz. Vajon miért nem tudok egyszer igazán szerelmes lenni? Anya mindig azt mondja, hogy előttem az egész élet, ráérek még ezzel… igaza is van, de ő nem értheti, hogy mit érzek, legalábbis nem úgy tűnik. – Még csak most vette észre, hogy mennyire reszket. Egyre hidegebb lett és a hó is elkezdett esni. A szél marta az arcát, így feljebb húzta sálját a nyakán. Aztán mély lélegzetet vett. – Ideje felébreszteni – gondolta, majd közelebb ment a házhoz. Odaállt Flora ablaka alá, és egy jókora hógolyóval megdobta azt. Várt pár pillanatot. Nyílt az ablak és kihajolt rajta a kócos hajú, didergő Flora. Elnyomott egy ásítást, és meglepetten figyelte barátnőjét.
- Van fogalmad róla, hogy hány óra van? – kérdezte.
- Pont öt – mondta Emma az órájára pillantva.
- Várj! – ezzel eltűnt az ablakból. Pár perc múlva előbukkant a ház mögül. – Gyere! – suttogta. Emmának nem kellett kétszer mondani. Tudta, hogy hová készülnek. Követte Florát a tágas hátsó udvar végébe, ahol egy terebélyes fa állt. A girbegurba ágak között, pedig ott bujkált kedvenc rejtekhelyük, egy kis fakunyhó. Ezt még általánosban építették Flora apukája segítségével. A fa ágainak köszönhetően, tágas volt és otthonos. Télre a könyveik és egyéb szükségesnek vélt tárgyaik közé bekerültek a jó meleg takarók és egy-két termosz forró ital is. A kunyhóhoz egy kötéllétra vezetett fel, amit aztán gondosan feltekertek, hogy ne zavarják őket. Rengeteg időt töltöttek itt, olvastak, tanultak, vagy egyszerűen csak beszélgettek. Most is felmásztak, és kényelmesen befészkelték magukat az ablakhoz közel, hogy lássák, amint a hópelyhek lassan alászállnak.
- Na, mesélj, mi a frászt keresel itt ilyenkor? – érdeklődött Flora egy kicsit morcosan a korai ébresztő miatt.
- Nem tudtam aludni. Folyton a tegnap este jár a fejemben?
- Apropó, mi történt? Úgy elrohantál…
- Adam és Ashley teljesen egymásba habarodtak, az történt! – felelte Emma keserűen.
- Ó, már mindent értek; nem Ashley az egyetlen, aki Adam mellett szeretne lenni, igazam van? – kérdezte barátnője valamiféle furcsa élccel a hangjában. Emma mélyen hallgatott. Kibámult az ablakon a nagy semmibe.
- Az első perctől kezdve kedvelt téged, de te elutasítottad. Az eszedre hajlottál a szíved helyett... Ő pedig túltette magát rajtad. Ilyen az élet, Emma!
- Kösz, hogy segítesz! – Vetett Florára gyilkos pillantást a lány.
- Ez az igazság, jobb, ha elfogadod! Nem bírod elviselni, hogy már másé a szíve, igaz? Féltékeny vagy, valld be!
- Én... – kapta fel a fejét kétségbeesetten. Egy kifejezéstelen arccal, de egy szemrehányó szempárral találta szembe magát.
- Szóval?
- Féltékeny vagyok, na és?! – Felpattant, és amilyen gyorsan csak tudott lemászott a létrán. Aztán csak futott, ahogy a lába bírta.
Flora elégedetten hátra dőlt a kis karosszékben és mosolyogva nézte a hópelyheket. Nagyon jól tudta, hogy mit ért el ezzel barátnőjénél és ez megnyugtatta.
Elkezdődött az utolsó hét a suliban. Mindenki számolta az órákat a szünidőig. A barátok elmesélték egymásnak, hogy mit kérnek karácsonyra. A folyosókat szépen feldíszítették.
Emma szörnyen érezte magát, olyannyira, hogy megtűrte maga mellett barátnőjét, pedig neheztelt rá a múlkoriért. Épp az ebédlőben ültek, amikor megjelentek a kosaras fiúk. Emmát egyre jobban mardosta belülről a zöld szemű szörny, ahogy meglátta Ashleyt Adam oldalán. A lány birtoklón karolt a fiú karjába, jelezve, hogy az övé és senki másé. Tekintetük találkozott; egy kárörvendő, diadalmas és egy féltékeny, ”küzdeni fogok” szempár.
Néhány perc múlva a folyosón ballagott. Hallotta, amint Flora mond neki valamit, de az már nem jutott el hozzá, hogy mi volt az.
- Hé, Emma, ezt nézd! – Ismét Flora zökkentette ki a gondolataiból.
- Mi az már?
- Lesz egy színi előadás karácsony alkalmából. Zömmel tizedikesek szervezik – a lány egy papírt tartott a kezében és lázasan olvasta.
- Hurrá... – mondta Emma egy csepp lelkesedés nélkül, majd továbbment.
- Jaj, ne csináld már! Mindenkit bevesznek.
- És mit vársz, hogy én is színpadra álljak, na az ki van zárva!
- Pedig biztos jó buli lenne. Gyere már, én is megyek!
- Na jó, most az egyszer, de aztán békén hagysz, ugye? – sóhajtott nagyot Emma.
- Becsszó! – tette szívére kezét Flora mosolyogva.
- Remek.
- Holnap kezdődik a meghallgatás.
- Oké – megszólalt a csengő, így Emma végre megszabadult a témától.
Másnap délután a lány legszívesebben a föld alá süllyedt volna, mert Flora mindenképpen el akarta hurcolni a meghallgatásra. Nem volt választása, engedett neki. Amikor beléptek az iskola színháztermébe, a színpadon nem más állt, mint Adam. Ashley ott ült a nézőtéren, és élvezettel hallgatta. Emma megtorpant, vissza akart fordulni, de már késő volt; a fiú észre vette.
Egész idő alatt kerülte őt, de azt neki is el kellett ismernie, hogy végül is remekül sikerült a meghallgatás. Flora, Tommy és ő is bekerült. Az már nem annyira foglalkoztatta, hogy Adam is.
Flora rettentően örült annak, hogy Ashley nem hajlandó részt venni az előadásban. Sokáig gondolkodott azon, hogyan hozza össze Emmát és Adamet. Hirtelen felcsillant a szeme, és amikor barátnője éppen nem volt a közelben, elújságolta tervét Tommy-nak. A fiú elismerően bólintott. Szegény Emmának fogalma sem volt, mi vár rá ezután.
A próbák jól mentek. Egyik délután Emma éppen hazafelé tartott, amikor Caren, az egyik szervező utolérte a folyosón.
- Szia, Emma!
- Szia.
- Lenne egy hatalmas kérésem – kezdte óvatosan. Nagy színész volt, jól játszotta a szerepét.
- Mi lenne az?
- Monik mégsem tudja vállalni a női főszerepet. Arra gondoltam, talán te beállhatnál a helyére.
- Hogy én?! – a lány szája tátva maradt.
- Igen, te – nevetett Caren. – Akkor vállalod?
- De...de akkor Adammel kell játszanom – hebegte.
- Tudom, de reméltem, hogy nem nagy gond – hangjából esdeklés hallatszott.
- Na jó, vállalom! – sóhajtott fel Emma. Caren elmosolyodott.
- Nagyon köszönöm!
- És az én szerepem? Mármint az eredeti.
- Ja, amiatt ne aggódj, majd megoldjuk! Még egyszer köszönöm – megölelte a lányt, azzal továbbállt. Emma nehéz szívvel indult haza. Folyton az járt a fejében, hogy mi lesz most. Hogy tud majd együtt játszani Adammel? Félt, de a lelke mélyén vágyott erre a szerepre.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum