|
Igaz barátok
2009.02.15. 21:18
- Szia, Sammy! – köszöntötték a lányok vendéglátójukat.
- Sziasztok! Kerüljetek beljebb – mondta, majd hátralépett, és kitárta az ajtót.
- Hűha! – ámult el Emma a látványtól. – Ez a ház hatalmas!
- Az bizony – mosolygott Samantha. – Flora, Tommy már itt van, vár rád – szólt sokatmondó pillantást vetve a lányra. Flora körbenézett, hátha meglátja a fiút. Emma mosolya a mondat hallatán azonnal lehervadt az arcáról. Rá nem várt senki. Néhány perccel később már jókedvűen beszélgetett barátnőivel, aztán egy lassú szám következett, és megjelent Tommy.
- Táncolna velem, kisasszony? – nyújtotta karját Flora felé.
- Szívesen – és már el is tűntek a tömegben. Emma sóhajtva leült egy székre, onnan figyelte őket. Az a parányi jókedve is elszállt, ami eddig még megvolt. A zene elhalkult, Flora visszatért az asztalhoz, és meglepetten nézte barátnője falfehér arcát.
- Mi van veled? Úgy nézel, mint aki szellemet lát. – Mivel választ nem kapott, követte a lány tekintetét, át a termen. Hirtelen rájött, hogy mi a baj; a partin megjelen Ashley Willson, a legkiállhatatlanabb, legbeképzeltebb lány a földön. És a legrosszabb, Adammel társalgott, nem is akárhogy...
Ashley súgott valamit a fiú fülébe, majd szerelmes pillantások közepette maga után húzta az egyik erkélyre. Emma nem bírta tovább, felpattant a székről, és határozott léptekkel átvágott a termen. Nem akart jelenetet csinálni, csak kíváncsi volt a beszélgetésre, így megállt az erkélyablak közelében, úgy, hogy halljon mindent.
- Annyira szeretlek! – Hallotta Ashley enyelgő hangját. Adam nem válaszolt. – Van két jegyem holnapra egy romantikus filmre. Ugye eljössz velem? – Kis szünet következett. – Na, ne hagyd, hogy egyedül kelljen megnéznem... – kérlelte a fiút már-már nyávogva.
- Jól van! – sóhajtott Adam. – Elmegyek.
- Köszönöm! – Emma nagyon fülelt. – Szeretsz? – Hallotta ismét a lányt. Lélegzet-visszafojtva figyelt. Az a pár másodperc egy örökkévalóságnak tűnt számára.
- Igen, szeretlek. – Hangzott a válasz. Emma rosszul volt; szédült, zúgott a feje, és hallani vélte újra és újra a súlyos szavakat: igen, szeretlek. Nem bírta tovább.
- Most meg hová rohansz? – kérdezte tőle értetlenkedve Flora, ahogy elviharzott mellette.
- Egy percig sem maradok itt tovább! – szólt keserűen a válla fölött, és meg sem állt a kacsalábon forgó palota kapujáig. Lelassította lépteit, de csak az után, hogy megbizonyosodott, nem követi senki.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum