|
Kísért a múlt
2008.11.18. 16:04
Az irodán unalmas csönd ült. Mindenki kedvtelenül végezte a munkáját. Hiába, az idő mindenkire hatással volt. Odakint zuhogott az eső, minden komor és szürke volt. Így tehát Myles még elviselhetetlenebb lett azzal a lekezelő modorával együtt. Már esteledett és úgy tűnt, hogy a felhők inkább gyűlnek, mint oszlanak. Az időjárás is segített a csapatnak elálmosodni, nemcsak a munka és persze mindenki „szeretett” Randy-je. De egy láthatatlan mentőangyal mindig segít.
Itt van például Shara. Ő tényleg egy valóságos megmentő. Aki még nem ismerné, elárulom, ő a gyengék és ártatlanok jótevője, a Fehér galamb! Hogy jön ő ide? Egy évvel ezelőtt egy ügy kapcsán ismerkedett meg a csapattal, de legfőképp Bobby-val. Sajnos a dolgok nem alakultak túl jól; Shara neheztel Bobby-ra a mai napig is, amiért becsapta. De akit érdekel, hogy mi is történt pontosan, az olvassa el annak a történetét, mert megírtuk. Így nem is magyarázok tovább, inkább nézzük meg, mi történik az FBI-nál!
- Sziasztok! – Lépett a terembe Shara.
- Sarah! Mi járatban ilyen későn? – Kérdezte kedvesen Bobby.
- Segítenetek kellene.
- Azért vagyunk itt. – Mosolygott Jack.
- Arról lenne szó, hogy Santiago néhány napja megtudta, hogy terhes vagyok, és most egyszerűen eltűnt. Nem találom sehol, a mobilja ki van kapcsolva, a munkahelyén… - Még csak most vette észre a többiek arckifejezését. -… Mi az?
- Megismételnéd az első mondatot? – Kérdezte Bobby lassan.
- Jaj, sajnálom! Elfelejtettem, hogy ti még nem tudjátok. – Mosolygott a lány.
- Ezek szerint jól értettük, hogy… - Kezdte Tara, de nem tudta folytatni. Shara bólintott, majd Bobby-ra nézett.
- Hmm, ez nagyszerű! – Mosolygott rá a férfi.
- Igen, az. – a lányok nem bírtak magukkal, végül mindenki megölelte Sharat. – Félek, hogy esetleg túl nagy felelősségnek tartotta, ha velem marad…
- Hát tény, hogy valóban nagy felelősség. Igaz, D? – Kérdezte Bobby felettesét.
- Igen, igaz.
- Majd te is megtudod egyszer, milyen az. – Mondta Sarah sejtelmesen viccelődve Bobby felé.
- Hát jó lenne. – Nevetett a férfi.
- Tehát lehet, hogy Santiagónak baja esett, de az is lehet, hogy egyszerűen elhagyott téged. – Kezdte Myles, a maga idegesítő módján.
- Jaj, Myles! Hagyd már!
- Most mi van? Én csak arra próbálok rávilágítani, hogy, amíg nincs bűncselekményre utaló nyom, nem tehetünk semmit. – Mondta ártatlanul Shara felé.
- És ezt pont egy ügyésznek magyarázod? – Kérdezett vissza a nő ugyanolyan lekezelő hangon.
- Ne aggódj, megtaláljuk. – Szólt Jack vidáman.
- Ebben egy percig sem kételkedem. De most mennem kell. Sziasztok! – Majd eltűnt az ajtó mögött.
- Egy újabb Fehér galamb? – Nézett társaira Lucy nevetve.
- Majd meglátjuk. – Mondta Bobby. – Most már én is megyek. Későre jár.
- Nem rossz ötlet. – Helyeselt Jack. – Velem tartasz? – Fordult Sue felé.
- Ez kérdés volt? – Kacérkodott a nő. A többiek mosolyogva figyelték, ahogy kéz a kézben elhagyták a termet.
Kicsivel később:
- Szia szívem!
- Szia! Látom, még mindig esik. – Nézett végig férjén Darcy.
- Az nem kifejezés. Talán az egyetlen jó dolog, ami ma történt, hogy Shara beugrott az irodába.
- Az jó, úgyis ritkán látni.
- Bizony. – Mosolygott. – De, ami ennél is jobb, elmondta, hogy terhes! Hát nem szuper?
- Igen, tudom. – Bobby értetlen arckifejezését látva, folytatta. – Találkoztam vele, együtt ebédeltünk.
- Csak Santiago miatt aggódom. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy csak ezért képes lenne otthagyni szegény lányt.
- Ne hamarkodd el, hisz senki sem tud róla semmit. Bármi történhetett.
- Igazad van. Megyek zuhanyozni. – Darcy bólintott, majd lehajtotta a fejét és mélyet sóhajtott. Hirtelen felnézett, mondani akart még valamit, de Bobby már eltűnt a fürdőszobában.
- Egy újabb lehetőséget szalasztottam el! Nem halogathatom tovább… muszáj elmondanom neki! – Gondolta, majd bement a konyhába. Vacsora után, amikor Bobby éppen a tányérokat tette a mosogatógépbe, odaállt mellé a pulthoz. Egy darabig csak csendben figyelte, aztán mély levegőt vett.
- Bobby…
- Igen? – Ekkor még nem nézett fel kedvesére.
- Beszélnünk kell. – Darcy annyira halkan mondta ezt, hogy Bobby megijedt.
- Minden rendben? – Kérdezte.
- Igen persze, csak nehezebb belekezdeni, mint gondoltam. – Bobby kérdőn meredt Darcy-ra. A nő kényszeredetten elmosolyodott, majd férje szemébe nézett. – Kisbabát várok. – Pillanatnyi néma csönd következett.
- Hogy mi? – Bobby-val forgott a világ. Azt hitte, rosszul hall. Darcy megkönnyebbülten bólintott, bár egy kicsit félt a reakciótól. – Ez… - A férfi nem jutott szóhoz.
- Nem is örülsz neki? – Kockáztatta meg a kérdést Darcy. Bobby felkapta a fejét.
- Dehogyis nem! Jaj, kicsim… Egyszerűen csak… - Halkan felnevetett, és megölelte szerelmét. – Ez a legcsodálatosabb dolog a világon! El sem tudom mondani, mit érzek.
- Azt hiszem, el tudom képzelni. – Mosolygott Darcy, és megcsókolták egymást.
Hat hónappal később
Shara majd kibújt a bőréből. Bár hiányzott neki Santiago, nagyon várta már, hogy kisfiát a kezében tarthassa, akit az apja után nevez majd el. Tartott tőle, hogy soha többé nem látja szerelmét, de ilyenkor a gondolatai születendő fia felé kalandoztak. És már csak néhány nap volt hátra.
Egyik reggel Sue valami furcsára lett figyelmes:
- Levi! Hová az ördögbe lett ez a kutya. – Motyogta maga elé. Jack éppen kilépett a fürdőszobából.
Mellékesen hozzá kell tennem, hogy a hosszú hónapok alatt összeköltöztek. Természetesen Lucy nem bánta, hogy egyedül maradt, mert nem is, de erről majd később.
- Jó reggelt! – Sue nem is törődött a férfival. – Sue, minden rendben?
- Hmm, nem.
- Mi a baj?
- Nem tudom elhinni, hogy akkora ez a ház, hogy egy kutya csak úgy eltűnjön benne, vagy, ne hallja meg, ha szólok neki. – Méltatlankodott aggódva a nő.
- Nézted már a kertben?
- Ott még nem. – Sóhajtott Sue, és elindult a bejárati ajtó felé. Jack is elkezdte keresni a kutyát és pár perccel később meg is találta a vendégszobában.
- Hát itt vagy te kópé! Nézzenek oda, le az ágyról, mielőtt Sue meglátna. Mi lesz, lustaság, miattad fogunk mind elkésni! – Szólt játékosan Levihoz a férfi. Jack közelebb ment az ágyhoz, de a kutya még mindig nem mozdult. Fölé hajolt és egyszeriben villámként hasított belé a felismerés. Éppen a bejárat felé tartott, amikor kedvese jelent meg az ajtóban. – Sue, gyere csak! – Odavezette a szobához, majd megálltak előtte. A nő még nem értette, hogy mi történt. Kérdőn nézett Jackre, aki némán állt mellette. – Elpusztult. – Mutatta neki szomorúan. Sue reakciója nem a klasszikus „az nem lehet” volt. Nagyon jól tudta, hogy ez a nap már közel van. Hű társa, segítője és barátja már nagyon éltes volt. De ez mégis nehéz időszakot sugallt. Hogyan fog majd nélküle élni? Csendesen bement a szobába, és könnyektől fátyolos szemmel leült az ágyra. Csak pár percet szeretett volna még! Csak pár röpke percet azért a sok évért! – Inkább itthon maradnál? – Kérdezte Jack letérdelve elé. Sue hevesen megrázta a fejét. – Jól van. – Mellé ült az ágyra, és átkarolta a vállát.
Fél órával később:
- Sziasztok! Mi történt, hosszú volt az éjszaka? – Köszöntötte őket Lucy kajánul. – Valami baj van?
- Hol van mindenki kedvenc csodakutyája? – Érdeklődött Myles, miközben egy aktával kezében végigrohant az irodán. Sue felsóhajtott, és némán megállt az asztalánál.
- Elpusztult. – Válaszolta halkan Jack. A csapat összes tagját ugyanolyan mélyen megrázta a hír, mint Suet. Levi nem csak egy átlagos kutya volt, de ezt mindenki tudja. Jack a fejébe vett valamit, majd délután látó- és hallótávolságon kívül vonszolta Bobby-t.
- Mi az már?
- Van egy ötletem.
- Mégpedig?
- Kitaláltam, mit adhatnánk Suenak születésnapjára.
- Már sejtem. – Mosolygott Bobby. – De hol találunk ilyen kutyákat?
- Be kell szerveznünk mindenkit. Kérd meg Tarat, hogy segítsen, én addig szólok a többieknek.
- Rendben, főnök.
Másnap:
- Bobby! – a nő óvatosan körülnézett, mielőtt belekezdett volna. – Találtam néhány kiképző iskolát a külvárosban. A legközelebbi ez. – És rábökött egy címre a papíron.
- Remek! Mondták már neked, hogy fantasztikus vagy? – Kérdezte a férfi Tarara nézve. A nő elpirult.
- Előfordult… - Elmosolyodott, majd visszament a gépéhez. Bobby továbbította a híreket Jackhez.
- Hát… Körbe kellene néznünk mindegyiknél.
- Igazad lehet, de már csak két napunk van. Ráadásul kizárólag munka után mehetünk.
- Tudom, Bobby, tudom. Legalább egyet megnézek, akár velem jössz, akár nem.
- Rendben.
Egész héten nyugis volt a város. Sehol egy rosszfiú, akire lecsaphattak volna. Ennek örültek a legjobban, így legalább készülhettek a hétvégi bulira.
Délután:
- Vannak fejlemények? – Kérdezte Jack, ahogy meglátta barátját felé közeledni. – Ne aggódj, Sue látótávolságon kívül van.
- Holnap kettőre várnak minket. – Jack bólintott.
- Lucy és Tara megvett mindent a bulihoz… Már csak azt nem tudom, hogyan csaljam el Suet holnap, amíg ti elrendezitek a dolgokat.
- Sétáljatok a parkban, vagy valami. – Ajánlotta Bobby.
- Ez nem rossz ötlet.
- Fiúk, most hívtak a kórházból. – Lépett melléjük Lucy. – Megszületett a kis Santiago.
- Ez csodálatos! – Mosolygott Jack.
- És Shara? – Kérdezte Bobby.
- Mindketten jól vannak.
- Azt hiszem, később benézek hozzá. – Tűnődött Bobby.
Másnap estefelé Lucy, Tara és Donna mindent előkészített az ünnepléshez. A fiúk elégedetten dőltek hátra, amikor befejezték a díszítést. Kivételesen Myles is nagyon segítőkész volt. Pár perccel később megérkezett Sue és Jack.
- Jönnek már! – Figyelmeztette Lucy a többieket, miután kilesett az ablakon. A házban koromsötét volt. Már csak egy-két pillanat… És nyílt is az ajtó.
- Jaj, hagyj már! Nem én tehetek róla, hogy nem néztél előre! – Nevetett Sue. Jack felkapcsolta a villanyt. A nő szája tátva maradt.
- Boldog születésnapot! – Hangzott egyszerre mindenkitől.
- Oh… hű, hát ez… köszönöm. – Mosolygott barátaira. Mindenki sorra megölelte, majd Lucy és Donna behozták a tortát. – Életemben nem volt még ekkora tortám.
- Éppen ezért kapod most ezt. – Nevetett Jack, és megcsókolta szerelmét. – Van egy közös ajándékunk számodra. Sue kérdőn nézett rájuk. Bobby eközben kisurrant a nappaliból. Néhány pillanat múlva, pedig pórázon vezetve behozta az ajándékot; egy fekete Labradort.
- Úgy gondoltuk, hogy ez most a legjobb ajándék. – Kezdte Tara.
- Persze tisztában vagyunk vele, hogy Levit semmi sem pótolhatja, de ő is segítőkutya és megtaníthatod a jelbeszédre… - Magyarázta Jack. Sue már a könnyeivel küszködött.
- Köszönöm srácok! Gyönyörű. – Pár pillanatig csak nézte, ahogy a kutya vitézies tartással ül Bobby lábánál, és őt figyeli. – Mi a neve? – Kérdezte a férfit.
- Happy. – A kutya rögtön felnézett Bobby-ra, mikor meghallotta a nevét. A többiek nevettek.
- Látom, nagyon figyelmes kutya vagy. – Szólt hozzá kedvesen Sue. – Gyere szépen! – Happy azonban meg se moccant. Sue felnevetett. – Oké, ha nem, hát nem. – Odasétált Bobby-hoz. A férfi átadta neki a pórázt. – Akkor majd én jövök hozzád. – A kutya kedvesen forgatta a fejét új gazdájának szentelve minden figyelmét. A nő letérdelt mellé, és átölelte a nyakát.
Néhány perccel később már mindenki vidáman társalgott a nappali kanapéján ülve. A torta egyedül Happy-nek nem nyerte el a tetszését, mivel ő nem kapott belőle.
- És hol van Darcy? – Érdeklődött Sue.
- Hm, úgy döntött, inkább otthon marad. Túl fáradt már az ilyen éjszakába nyúló bulikhoz. – Válaszolt Bobby.
- Megtudom érteni.
- De ő is és Shara is boldog születésnapot kívánnak neked!
- Oh, köszönöm. – Nevetett Sue. Bobby-nak végül igaza lett. Valóban éjszakába nyúló volt az ünneplés. De ez csöppet sem zavart senkit. Jól érezték magukat és csak ez számított. Happy szemmel láthatóan azonnal megszerette új gazdáját, de a csapat többi tagját is. Végre igazán fontosnak érezte magát.
Egy hónappal később:
- Nocsak, még csak egy hónapja van nálad és máris ő hozza a fánkot? – Mutatott Bobby Happy-re. A kutya valóban a szájában hozta a reggelinek szánt péksüteményes dobozt.
- Hiába magyaráztam neki, hogy én is felhozhatom, egyszerűen hajthatatlan volt. – Viccelődött Sue.
- Szerintem így akar megnyerni minket. – Nevetett Lucy.
- Hát minden esetre sikerült. – Szólt Jack, aki ma egy kicsit korábban jött el otthonról. Ezért is kellett Suenak egyedül boldogulnia kutyájával.
A lányok egyszerűen az őrületbe kergették Bobby-t. Mindent tudni akartak Darcy-ról, és ami a legjobban zavarta őket, hogy a férfi semmit sem volt hajlandó elárulni, még azt sem, hogy mi lesz a neve a kicsinek, ha fiú, és mi, ha lány. Jack mentőötletként javasolta, hogy külön menjenek ebédelni. Így a négy fiú végre egy kicsit nyugodtan beszélgethetett. A lányoknak csak a találgatás maradt. Az irodát most csak ők uralták.
- Legalább nyugodtan kibeszélhetjük őket, úgyse hallják. – Nevetett Lucy.
- Teljesen igazad van. – Mondta Tara.
- Szóval, szerintetek kisfiú lesz vagy kislány?
- Hm, nem tudom. – Tűnődött Sue. Hirtelen Bobby asztalán megszólalt a telefon. Lucy és Tara összenézett. – Mi történt?
- Csörög a telefon. – Magyarázta Lucy.
- Akkor vedd fel.
- De Bobby asztalán...
- És? – A nő kajánul mosolygott. Lucy felpattant és már a telefon mellett volt. Mint valami jelre, megjelentek a fiúk is. Bobby értetlenül nézte a nőt, aki éppen akkor tette le a kagylót. A mosolyt lehetetlen volt letörölni az arcáról.
- Ki volt az? – Érdeklődött Bobby.
- Találd ki! – A férfi vágott egy grimaszt. Nagyon nem volt kedve ehhez. – Na jó. A kórházból hívtak. Gondolom, innen már te is tudod. Bobby nem hitt a fülének. Már indult volna, de a munkaideje még nem járt le, nem rohanhat csak úgy el. Segélykérőn D-re pillantott.
- Mire vársz? Menj már! – Mosolyodott el D.
- Kösz. – Szólt halkan Bobby, majd elviharzott.
Egy-két órával később a csapat úgy döntött, hogy csillapítja a kíváncsiságát, és bemennek pár percre a kórházba. Kopogtak az ajtón, és óvatosan besétáltak.
- Gondoltam, hogy úgysem bírjátok ki. – Nevetett Bobby, mikor meglátta őket.
- Mi vagyunk az FBI, nekünk mindenről tudni kell! – Viccelődött Jack. A lányok már látták a lényeget. Darcy karján ott feküdt a kis csöpség.
Bemutatom Elisabeth Manninget. – Szólt a csapathoz mosolyogva a büszke apa.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum