eweles - G-Portál

..::Suttogó tündér::..

XIII. fejezet

2008.08.24. 15:58

Jó olvasást!

Noah és Alison között a viszony egyre jobban kezdett elhidegülni. A napok vánszorogva teltek, majd a napokból hetek és hónapok lettek. Margarett nővér próbált volna segíteni Alisonon, de a lány hatalmas és hegyes tüskéket növesztett. Már nem festett, és nem is zongorázott. Teljesen megváltozott, tanulni sem volt hajlandó. Mindenki sajnálattal nézett rá, mert látták, hogy feladta a küzdelmet. Régebben legalább mindig benne volt a küzdelem ereje. Nem is hitték, hogy bármi ráveheti, hogy feladja a harcot. Az iskolában Tedd lett az új kedvenc, mert mindenkivel elhitette, hogy pusztán csak azért jár Alisonhoz, hogy beszéljen vele, és ne hagyja, hogy a lány teljesen elszigetelje magát a külvilágtól, és leamortizálódjon. Mindenki hálával nézett rá, és nem értették, hogy Noah miért bánik vele, olyan hidegen. Mérget mertek volna venni rá, hogy Noah volt az, aki annyira megbántotta a lányt, hogy ide jutottak. Sok minden megváltozott. Ahogy múlt az idő, amit Teddel kellett töltenie Alisonnak, szépsége is úgy tűnt el. Ami annyira ragyogóvá és széppé tette, az a belső tűz, az a kissugárzás megszűnt. Fiatalsága, lelke megtört, beletörődött a sorsába. Számára csak a néma remény maradt, amely visszatartotta attól, hogy eldobja az életét. De ez a néma remény is eltűnni látszott, amikor megtudta, hogy Noah Európába fog utazni, hogy ott tanítson. Tudta, hogy ezzel még nagyobb lesz a köztük lévő szakadék, és a férfival együtt elszáll minden reménye, hogy valamikor is boldog lehessen. Már a bosszú sem tűnt számára oly csábítónak, mint régen, most már csak szabadulni akart. Azt sem bánta volna, ha Noah más nőt választ magának, csak boldog lenne az imádott férfi. Mindig is erős empatikus képessége volt, érezte, hogy szerelme épp oly nagyon szenved, mint ő. És még annyira messze volt, hogy szabad lehessen. Alison a nyarat Teddel töltötte, sok helyen megfordultak, egész Európát beutazták, de Alison nem volt boldog. Az elmúlt hat hónapban többet szenvedet, mint egész életében. Hajtotta a vágy, hogy Noahával legyen, de esze tudta lehetetlen dolgot kíván. Egy pillanatra sem vette le a holdkövet, és a fotót mindig a szíve felett hordta, hogy ne felejtse el, miért harcol. Eltelt a nyár, lassan őszbe borult a táj, már csak egy hét volt szeptemberig. Tedd úgy döntött, hogy a szünet utolsó hetét Svájcban töltik. Nem akart menni, de nem volt más választása. Tedd új bőröndöket vett neki, és új ruhákat is. De a mosolyát nem tudta vissza hozni. Alison napról- napra komorabb lett. Már minden mindegy volt számára, úgy érezte, az élet nem tartogat számára semmi jót. Tedd is nagy változáson ment keresztül, csak az első két hónapban volt kegyetlen, de Alison nagy hatással volt rá, és érte képes volt megváltozni. A szíve mélyén szerelmes volt a lányba, és belátta, hogy ő tehet bármit, mellette nem lesz boldog. Egy amolyan búcsú útnak szánta a Svájci kirándulást, és aztán szabadon engedte volna.

A Svájci hegyek lábánál béreltek egy kis faházat, kétszintes, kandallós volt. Az ablakai a hegyekre néztek. Alison azt hitte, hogy a férfi ezúttal is megköveteli, hogy vele aludjon, de nem így történt. Tedd, felvezette az emeletre, majd kinyitotta előtte az egyik szoba ajtaját.

- Ez a te szobád, az enyém melletted lesz, csak szólj, ha bármire szükséged van.

- Én, azt hittem, hogy…

- Nem. Nem akarom, hogy velem aludj. Azt teszel, amit akarsz, és addig nem nyúlok hozzád, amíg te nem akarod.

- Csodák még vannak.

Alison kérdőn felhúzta a szemöldökeit, és várta, hogy Tedd, megmondja, csak viccel, de a férfi nem szólt. Úgy látszik komolyan gondolta, amit mondott, nem viccelt. Bevitte Alison bőröndjeit a szobájába, majd bezárta maga után az ajtót, ahogy kiment a szobából. Még mindig nem tudta elhinni, hogy Tedd ilyet tett. Hitetlen lett, alig bírt levegőt venni, csak várta a férfit, hogy azt mondja meggondolta magát. Nem mintha erre vágyott volna, de a mostani tette, olyan szokatlan volt, hogy alig bírta elhinni, hogy nem csak álmodja ez egészet. Percekig csak állt, és bámulta az ajtót, majd nagy levegőt vett. Még is csak igaz, nem álmodja. Ledőlt az ágyra, mosolyogni akarta, de nem tudott, azonnal Noah jutott az eszébe. Minden gondolata a férfi volt, szerelme egy percre sem enyhül meg iránta, sőt mi több, csak erősödött. Tedd minden tette, és szava, csak megerősítette, őt abban, hogy mit is érez. A holdkő a szíve felett volt, akár csak a kép, amit még a farmról csent el. Azóta sok levelet kapott Natasától, és Elizabettől, de egyikre sem válaszolt. Hirtelen nagyot dobban a szíve, és úgy érezte, nem kap levegőt. Még mindig a holdkövet szorongatta, és érezte, hogy Noahával nincs minden rendben, de ilyen nagy távolságból képtelen lenne neki segíteni. Ahogy jött a légszomj, úgy el is ment, csak pár pillanatig tartott, de szörnyen fájdalmas volt. Ahogy Alison jobban lett, azonnal kiment a mosdóba, hogy rendbe szedje magát, és amikor a tükörbe nézett, meglátta a háta mögött Teddet. Nem ugrott már meg, megszokta, hogy a legváratlanabb pillanatokban jelenik meg, a legváratlanabb helyeken.

- Mi történt?

- Most hívott Natasa, Noah nem rég majdnem megfulladt, de most már jobban van.

- Tényleg?

- Igen. Csak szólni akart, azt kérte, hagy beszéljen veled, de mire ide értem letette a telefont. Akarsz vele beszélni?

- Nem!

- Rendben. Amúgy lejössz ebédelni? Dobok össze valami könnyű kaját, és aztán lemehetnénk a városba.

- Persze! Mindjárt megyek, csak még rendbe szedem magam.

- Várlak!

Alison újra a holdkőhöz kapott, akkor jól érezte, hogy valami nem volt rendben Noahával, még ennyi távolságból is, hogy baj van. Halvány mosoly jelent meg a szája szélében, örült, hogy jól van, nem esett baja. Megfordult, és újra a tükörbe nézett, nem volt megelégedve azzal, amit látott. Belátta, hogy nem a régi önmaga. Ez az élmény újra magához térítette, nem szabad feladnia a küzdelmet. Addig nem, amíg a legapróbb remény is van. Össze kell szednie magát, mindenféle képen. Letusolt majd, felöltözött. Egyelőre, csak pólóban és nadrágban volt, majd felöltözik jobban, ha indulnak. Tedd már a konyha asztalnál volt, kávét töltött magának, majd felállt és visszatette a kávéfőzőt.

- Végre itt vagy! Főztem neked forró csokit, tudom, hogy nem szereted a kávét. Még fel kell tölteni a hűtőt, és ezért, nem sok enni valót tudtam készíteni.

- Köszönöm!

- Nem tesz semmit! És mihez lenne kedved? Itt vagyunk Európa legszebb síparadicsomában, mit tegyünk?

- Nem is tudom. Elsőnek töltsük fel a hűtőt, járjunk egyet a városban, aztán kivehetnék egy filmet. Este készítenénk pattogatott kukoricát, és moziznánk.

- Nem is tudom.

- De, ha nem tetszik az ötlet mást is, tehetünk.

- De, nagyon is tetszik az ötlet, csak nem lesz egy kicsit unalmas. Mármint úgy értem, hogy mehetnénk éjszakai szánkózásra. Az, sokkal emlékezetesebb lenne.

- Néha az apró dolgok sokkal emlékezetesebbek.

- Igen. Azok.

- Kérdezhetek valamit?

- Tessék!

- De ígérd meg, hogy nem leszel dühös!

- Megígérem!

- Miért utáljátok egymást Noahával?

- Hogy jön ez ide?

- Azt még a vak is látja, hogy utáljátok egymást, pedig ennek nem így kellene lennie. A testvériség nem erről szól.

- Mit tudhatsz te a testvériségről?

- Igen. Mit tudhatok én, akinek senkije sincs.

Alison elszontyolodva ment ki a konyhából, a nappali ablakánál megállt. Ahogy kinézett az ablakon csodás táj tárult elé. Tedd, érezte, hogy megbántotta a lányt, ezért megindult, hogy kibéküljön vele, de a kanapénál megtorpant.

- Sajnálom, nem úgy gondoltam!

- Nem számít. Nem fontos.

- De fontos, csak mi olyan régóta gyűlölködünk, hogy már azt se tudom, mi miatt kezdődött. Nem tudjuk abba hagyni, valami mindig közbe szól.

- Neked legalább van valakid. Az más már kérdés, hogy ki nem állhatjátok egymást.

- De te…

- Nem Tedd, én egyedül vagyok, mint a kis ujjam. Még ellenségem sincs!

- És ez olyan nagy baj?

- Majd rá jössz, hogy az a legrosszabb, ha közömbös vagy az emberek szemében. Nem vagy más, mint egy lúzer, aki csúnyán elcseszte az életét, és eltaszította magától a barátait.

- Tudnod kell rám, bármikor számíthatsz!

- Kösz, de rá kell jönnöm, hogy mit akarok kezdeni az életemmel, és végre meg kell tanulnom megállni a saját lábamon. Mielőtt megismerkedtem volna Noahával, biztosan tudtam, hogy művészetet akarok tanulni New Yorkba, az emberek szerették a festményeimet, de aztán kisiklott az életem.

- Ez az én hibám. Mit tettem?

- Részben a te hibád, de feladtam a harcot. Amikor elkezdődött kettőnk bizarr viszonya, a bosszú éltetett, és az, hogy Noahával végre újra együtt legyünk. De bele fáradtam, hogy folyton harcoljak. Nem akarok tovább harcolni, és ez az én hibám, mert a harcunkat sosem szabad feladni. Történjen bármi.

- Ezt szeretem benned annyira, hogy olyan bölcs vagy, akár egy vén erdei remete.

Alison és Tedd, most tudtak igazán őszintén, gyűlölet nélkül beszélni egymással. Megmagyarázhatatlan béke szállta meg mind a kettőjüket. Megreggeliztek, majd lementek a városba. Körbe jártak mindent, a hideg ellenére, mindent nagyon élveztek. Alison szeretett volna mosolyogni, de még mindig nem tudott, viszont rengeteget fotózott. A város lakói mosolyogva bámultak rájuk, őket nem foglalkoztatta a kettőjük között lévő korkülönbség. Estére kivették az 13 kísértet című filmet, majd jól bevásároltak, hogy legyen mit nassolni a film alatt. Alison szemrebbenés nélkül nézte végig a filmet, míg Tedd többször is összerezzent. A film végére Alison, a kanapén aludt el, majd Tedd csendben kikapcsolta a tv-t és felvitte a lányt a szobájába. Óvatosan lefektette az ágyra és betakarta. Jó darabig figyelte, ahogy alszik, és el sem tudta képzelni, hogy művelhette azt a sok szörnyűséget. A lelke megbocsátásért könyörgött, marcangolta a bűntudat, de már nem volt menekvés. Nem forgathatta vissza az idő kerekét, ezért azzal próbálkozott, hogy elnyerje a lény bocsánatát. Tudta sokáig fog tartani, míg megbocsát neki, de nem érdekelte. Kapcsolatuk elején sok üresen elmondott szó elhagyta a száját, többek között a szeretlek, de most életében először komolyan gondolta. Nem fért hozzá kétség, szerelmes volt. A nők jöttek-mentek az életében, gond nélkül dobta el mindegyiket, miután megkapta, de Alison más volt. Különleges volt, erős, okos, és szomorú. Magát hibáztatta azért, hogy eltűnt a régi Alison, aki mostanra a múlt gyatra mása lett, de így is szebben tündöklött, mint bármelyik csillag. Amikor érezte, hogy pillanatokon belül elnyomja az álom, úgy döntött, hogy átmegy a saját szobájába, félt, hogy ezzel is felzaklatná a lányt.

Másnap reggel mire, lement a konyhába Alison már ébren volt, és a reggelit készítette. Tojásos rántottát, pirítóssal, sonkával, szalonnával. Kávét töltött az egyik csészébe, majd oda nyújtotta neki. Egész reggeli alatt felszabadultan beszélgettek, minden témát legalább kétszer alaposan kibeszéltek, de Noahát, mindig próbálták kerülni. Alison kitalálta, hogy reggeli után menjenek fel a hegy tetejére és síeljenek egyet, ne hagyjanak ki egy ilyen remek lehetőséget. Nagyon élvezték a tiszta levegőt, és a szabd száguldást. Egész délelőtt megállás nélkül síeltek, majd elindultak, hogy túrázzanak egyet. Ahogy kószáltak az erős-havas tájon találtak valamit, amire nem számítottak.

- Odanézz, Tedd, mi az ott?

- Egy régi kilátó, elég öregnek tűnik.

- Nézzük meg közelebbről.

- Biztos vagy benne. Biztos zárva van, szerintem nem túl jó ötlet fel menni.

- Mi van, csak nem megijedtél? Nézz rá, mindjárt összeomlik, olyan izgi lenne bemenni, ősi titkokat rejthet.

- Tisztára olyan, mintha a Kör-ből maradt volna itt. Mi van, ha egy gyilkos bújik meg benne? És, ha megtámad minket?

- Akkor bemutatkozunk neki. És meghívatjuk teára és pirítósra magunkat.

- Te nem félsz?

- Nem, de úgy látom, te ezt megteszed helyettem is.

- Ugyan már. Bennem csak egészséges az élet iránti vágy.

- Nyuszi!

Alison hajthatatlan maradt, és egyre közelebb ment a kilátóhoz. Ahogy közelebbről megnézte, tényleg tűnt inkább világító toronynak, mintsem kilátónak. Még az egyik melegedőben meghallotta, hogy pár srác arról beszélgetnek, hogy felkeresnek egy szellem kilátót. Ahogy a szavaikból kivette valamikor tényleg világítótorony volt, de aztán kilát lett. A meséjük szerint medvék téptek szét ott három embert.

- Biztos, hogy erről beszéltek a srácok – mondta ki a kelleténél hangosabban.

- Mit mondtál?

- Semmit.

Alison rájött nem túl jó ötlet Teddet rémmesékkel ijesztgetni, főleg most. Inkább felfeszítette a zárat, és óvatosan bekukkantott. Az ajtó nagy és nehéz volt, neki kellett támaszkodnia, hogy kinyíljon, de végül is sikerült. Sok apró résen keresztül a szél süvítve fújt be, Alisonnak fel se tűnt, hogy mennyire fúj a szél, míg be nem lépett a régi kilátóba, vagy micsodába. A korhadt lépcsőn úgy ment felfele, mint aki lebeg, mágnesként vonzotta felfele, megtudni mi van oda fent. Tedd, nem értette, hogy Alison miért megy fel, de nem kételkedett benne, hogy tudta mit művel. Amikor felértek a kilátó tetejére csodás kilátás tárult eléjük. Onnan rá lehetett látni az egész városra, de ami még gyönyörűbb volt a hófödte hegyes csúcsuk, melyeket részenként borított a sűrű fenyőerdő, egyszerűen meseszép volt. Tátott szájjal bámult, a levegőben meglátszott a lehelete, nem volt kifáradva, mégis szaporán kapkodta a levegőt.

- Ez csodálatos – nyögte ki végül is magából, de rájött fölösleges volt, mert Tedd is épp olyan elképedve nézett körül, mint ő, már nem volt félelem az arcán.

- Aha.

- El sem hiszen, hogy ezt nem mondták a városban, ezt mindenkinek látnia kell.

- Azt hiszem, tudom, miért nem büszkélkednek vele – mutatott Tedd egy véres foltra.

A véres folt mellett medvekarmolások, és egy széttépett ruha is hevert. Na most Alison volt, aki megijedt. Akkor tehát tényleg igaz a rém mese, de miért fél az agy, szíve pedig a megszokott ütemben ver. Nagyot nyelt, majd elfordult, nem akart tudomást venni arról, amit látott.

- Akkor igaz, amit a fiúk mondtak az asztalunk mellett – szólat meg Tedd hosszú hallgatás után.

- Igen, nagy valószínűséggel igaz. Akkor azt gondoltam, hogy milyen ostobaság ilyen rémmesékkel, de nem hittem, volna, hogy igaz.

- Tudod, nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Még a rémmeséknek is van némi valóság alapja.

- Szerintem hagyjuk ezt az ostobaságot, inkább élvezzük a gyönyörű kilátást.

- Rendben, de szeretnék neked adni valamit.

Tedd egy kisseb dobozt adott át Alisonnak, majd miután a lány kibontotta kivett belőle egy filmtekercset.

- Ez az amire gondolok?

- Igen, itt vannak a negatívumok, és az elkészítetteket, elégettem. Most már szabad vagy, azt tehetsz, amit akarsz.

- Köszönöm. De miért?

- Rá kellett jönnöm, hogy bármit tehetek, az nem fog változtatni semmin, te egyszer s mind Noahát szereted, és ez így van rendjén. Csak arra kérlek, hogy maradj velem itt a hétvégig.

- Itt maradok.

- Szerencsés az öcsém, hogy egy ilyen nő szereti, mint te, kivételes teremtés vagy.

- Tudod, amikor bejöttél, és elmondtad, hogy Noah majdnem megfulladt, azelőtt nem sokkal én sem kaptam levegőt. Ott feküdtem az ágyon, és rágondoltam, amikor fulladozni kezdtem, azt hittem itt a vég, de hirtelen elmúlt. Szerinted tényleg megéreztem, hogy bajban van?

- Biztos vagyok benne, de most már menjünk, mert vissza kell vinni az elektromos szánokat.

- Rendben.

Tedd halványan kezet csókolt neki, majd kinyitotta az ajtót, és elindultak lefelé. Amikor leértek a lépcsőn egy halk robbanásszerű hangot hallottak.

- Ez meg mi volt? Ugye, csak a hasad korgott.

- Nem, de ne foglalkozzunk vele, inkább haladjunk.

Alison nem volt ennyire biztos abban, hogy most ajánlatos lenne elhagyni a kilátót, de agya másképp cselekedett, mint az ösztönei megsúgták volna. Amikor kiléptek, Alison észrevette, hogy az apróbb állatok, csak úgy szaladnak lefele a hegyről. Néma döbbenettel figyelte őket, majd rájött, hogy amit hallottak, az a hangrobbanás, elindított egy lavinát.

- Meneküljük!

- Miért?

- Azért!

Alison már nem tudta elmondani, hogy közeleg egy lavina, mert látóterükbe kerül. Azonnal felszálltak egy elektromos szánra, és elhajtottak. Alison igazán félt, mert tudta, hogy egy ilyen hatalmas lavina könnyűszerrel összeroppanthatja. Nem akart, pont most meghalni, hogy végre szabad lett. Újra volt értelme az életének, és küzdött is érte. A hatalmas hógörgeteg, a nyomukban volt, amikor Tedd felborult a szánnal. Alison megfordult, hogy utána menjen, de már késő volt, őt is maga alá szorította a hó. Néha felbukkantak a felszínen, majd egy pillanatban sikerült megfognia Tedd kezét, hogy együtt maradjanak, de aztán mindenre sötétség borult. Kezei elgyengültek, még érezte, hogy kicsúszik Tedd keze az övéből, és már nem tehet érte semmit, de aztán minden olyan távolinak és halknak tűnt. A világra sötétség és csend borult.

Nem tudta hogy mennyi ideig lehetett a hó alatt, de arra ébredt, hogy egy meleg szobában van. Bágyadtan kinyitotta a szemeit, de csak homályosan látott három-négy alakor maga körül. A hangok torznak és durvának tűntek, nem tudta kivenni, hogy mit mondanak. Úgy érezte, hogy majd szétrobban a feje, erősen lüktetett benne egy ér. Felemelte a kezét, hogy fejéhez emelje, de még mindig nagyon gyenge volt, végtagja úgy zuhant vissza, akár egy darab kő. Érzékelte, hogy valaki a fejét fogja és kérdezget tőle, de képtelen volt válaszolni. Most még nem áll rá készen, minden olyan zavaros volt, és félelemmel teli. Már nem fázott, melege volt. Érezte, hogy izzad a homloka, majd valaki letörli, róla az apró, sós vízcseppeket. Hallása kezdett kitisztulni, de látása még mindig homályos volt. Alison újra elvesztett az eszméletét. Több órát újra átaludt, mikor felkelt, már nem volt olyan ramatyul, mint előzőleg, de látása, még mindig homályos volt. Ezúttal nem látott maga körül senkit, ezért várt. Próbálta felidézni magában a történteket, de csak arra emlékezett, hogy visszafordul Teddért, a később történtekre sötétség borult. Egy idő után megunta a várakozást, és elkezdett kiabálni, próbált volna segítséget kérni, de senki sem hallotta meg, elhagyatottnak és árvának érezte magát. Levette magáról a takarót, majd megindul, de visszarántotta az infúziós zsinórok. Kezeivel óvatosan kitapogatta, hogy hol van az infúzió, majd azt is elkezdte maga mellett húzni. Remélte, hogy nem lesz más, amihez hozzá kötötték, és reményei ezúttal beváltak. Viszont az ajtónál akadályba ütközött, bár hogy forgatta a kilincset nem nyílt ki, nem is sejtette, hogy a mosdó bezárt ajtaját próbálja kinyitni. Szerencséjére a vizitelő orvosok benyitottak rá, és az egyik nővérke visszaültette az ágyába.

- Mit akart Miss. Miller a mosdó ajtóval. Hiszen zárva van, nem működik.

- Nem tudtam, én csak ki akartam menni, de nem látok rendesen. Minden olyan homályos.

- Ez normális ilyenkor – vette át a szót az egyik orvos – majd nem egy teljes napot töltött a hó alatt, örülhet, hogy túlélte.

- Majdnem egy napot?

- Nem aggódjon, rendbe jön. Párszor cseppenteni kell a szemébe, és a látása is ki fog tisztulni. Még egy hétig bent tartjuk, de aztán kiengedjük. A nevelőnője Margarett nővér már itt van. Azonnal ide utazott, ahogy hallott a lavináról.

- És megtalálták Teddet?

- Kit? Volt velem egy férfi.

- Vagy úgy, sajnos neki nem volt akkora szerencséje, mint magának. Ő meghalt.

- Uram isten.

- Ismerte?

- Igen, ő hozott el ide. Ez nem hiszem el.

Alison hosszú idő után most először újra sírt. Maga se tudta, hogy miért siratja meg azt, aki bántotta őt, de nem érdekelte. Bármilyen szemét is volt Tedd, ilyen halált akkor sem érdemelt volna. Az orvosok és nővérek magára hagyták Alisont. Nem tudta mi történt, és ettől még kétségbe ejtőbb lett a helyzet. Rosszul érezte magát, lelkiismeret furdalása volt a történtek miatt. Ha nem erősködik, hogy menjenek fel a kilátóba, akkor rég nem lettek volna ott a környéken, és Tedd, még mindig élne.