|
VIII. fejezet
2008.08.24. 15:47
Alison már a kakas kukorékolása előtt felkelt. Nem akart senkit felébreszteni, csendben kiült az ablakba és elővett egy fotó albumot. Sok kedves és vicces képet talált benne. Mindegyiket jó alaposan megvizsgálta, majd az utolsó lapra ért. Egy félbe szakított fotót talált. Noah volt rajta, de a másik fele eltűnt. Vajon ki lehet rajta – gondolta Alison? Ahogy közelebbről megvizsgálta látta, hogy egy női kéz ott maradt a másikból. Noah egy nő kezét fogja. És mi van a nő kezén? Egy gyűrű, egy eljegyzési gyűrű. Vagy legalábbis nagyon annak tűnt.
- Biztos Teri az. Ennyire fájt neki az elvesztése. De mit is beszélek, hiszen szerették egymást, és a nő a babájukkal volt várandós.
Alison azonnal a szájára tette a kézét, amikor meghallotta, hogy valaki sétál a folyosón. A fotó valamiért szíven ütötte, olyan érzés volt neki, mintha tőrt döftek volna a szívébe. Nem értette, hogy miért érzi ezt. Olyan rosszul esett neki.
Visszatette az albumot, a helyére, majd lecsorgott egy könnycsepp az arcán.
- Szegény. Mennyire fájhatott neki – suttogta.
Bement a mosdóba, hogy lemoshassa az arcát. Majd ahogy a tükörbe nézett, megmagyarázta magának, hogy minden rossz érzése azért van, mert jó átérző képességű, és tudja mennyire, fájhatott barátjának a menyasszonya elvesztése. Rosszul érezte magát, de aztán újra hallotta, hogy valaki járkál a folyosón. Tehát nem egyedül van ébred. Gyorsan megtörölte az arcát egy törölközőben, majd kikukkantott a folyosóra. Már csak valakinek a feje búbját látta a lépcsőn lefelé haladni. Gyorsan visszaszaladt majd kezében a csizmájával letipegett a lépcsőn. Körbenézett, se az ebédlőben, se a nappaliban nem volt senki. De bárki is járkál, itt nem csukta be maga után az ajtót. Alison itt vette fel a csizmát, majd kiment. Alig pirkadt meg, és s felkelő Nap fényében Alison meglátta, ahogy Frank bemegy az istállóba. Óvatosan utána lopakodott, majd megleste, ahogy eteti az állatokat. Sokáig nézegette, ahogy kedves öregúr, milyen szeretet teljesen gondoskodik az állatokról. Mivel már úgy is felkelt, azt remélte, hogy segíthet neki.
- Jó reggelt Frank. Segíthetek?
- Neked nem aludni kellene még? Ugye nem én ébresztettelek fel?
- Á dehogy. Már régen ébren voltam. Meghallottam, hogy járkáltál és arra gondoltam, hogy segíthetnék.
- Hát, ha igazán segíteni akarsz, akkor abból a széna csomót oszd szét a lovak közt, majd tölts nekik friss vizet. Én addig ellátom a teheneket és a disznókat.
- Rendben.
- Noah mesélte, hogy a Pegazus nevet adtad a lónak, amit tegnap megültél.
- Igen. De én azt hittem, hogy ő még csikó.
- Van nálunk egy szokás, miszerint a csikóból akkor lesz ló, ha be van törve. Addig, csak kedves és szabad csikó.
- Hát persze.
- Amúgy lenyűgöző voltál tegnap. Sokszor tettél már ilyet?
- Hogy őszinte legyek, még soha életemben. Nem is tudom mi történt tegnap velem, majdhogynem éreztem a ló riadt félelmét. Mintha tudtam volna, mit akar.
- Figyeltelek, ahogy körbe jártad a farmot. Puff mindvégig követet, és aztán Pegazus is. Különleges vagy.
Alison kicsit zavarba jött, hogy Frank különlegesnek titulálta, és kérdőn nézett rá. A különlegesség nem mindig jó, ezt a saját bőrén tapasztalta meg. Szeretett volna egyszerű és átlagos életet élni. Egy hatalmas farmon, állatokat gondozni növényeket tenyészteni, és a művészetnek élni. Nem akart különleges lenni.
- Különleges kapcsolatot tudsz létesíteni az állatokkal – folytatta Frank -, szeretnek téged. És, ahogy én látom, te is szereted őket. Talán suttogó vagy.
- Érdekes, Noah is ezt mondta. Amúgy igen, nagyon szeretem az állatokat. Megnyugtat a jelenlétük, legyenek, bármilyen aprócskák is.
- Tudod, nagyon hasonlítasz a húgomra, Mollyra, Noah anyukájára. Ő volt, aki ennyire szerette az állatokat, ő tudott különleges kapcsolatot ápolni velük. Noah még csak nyolc éves volt, amikor az anyja meghalt, alig emlékezhet rá, de én nagyon is jól emlékszem, hogy milyen volt. Kedves és szép, akár csak te.
- Köszönöm.
- A három testvér, három különböző alkat, de egyetlen egy valamiben hasonlítanak egymásra.
- És pedig?
- Szeretik, ha szép nők veszik körül őket.
Alison egy pillanatra elgondolkozott, majd hirtelen rájött, hogy Frank mire akart célozni. Nem akart, vagy csak nem tudott rá mit válaszolni, így inkább folytatta a munkát. A lovak lassan kezdtek felébredni, örömmel vették, hogy már ott a reggelijük. Boldogan habzsoltak, majd Alison, - miután mindegyiket jó alaposan megsimogatta – ment tovább. Megetette még a baromfikat, majd kiterelte a juhokat a legelőre, de ebben már segítségére volt Frank, két munkás, Kevin és Puff is, aki terelő kutyákat meghazudtoló módon hajtotta a juhokat. Fél szemét, azért mindig Alisonon tartotta, ahogy Frank is. Kezdő létre nagyon ügyesen tudta, mit kell cselekednie. Reggel hétre, mire már a többiek is, felkeltek a munka egy részével készen is voltak. Noah végre jó sokáig aludhatott – és ezúttal tudott is -, ezért álmosan botorkált le a lépcsőn. A konyhában a kávéfőzőhöz ment, és első dolgaként kávét töltött magának. Natasa már régen a konyhában tett-vett, előkészítette a reggelit. Szinte már mindenki ébren volt kivéve Elizabettet, akinél az alvás érthető volt.
- Jó reggelt Natasa. Alison ébre van már?
- Ő már rég fel kelt, hamarabb ébren volt, mint Frank. Megetették a lovakat, és a baromfikat, és kiengedték a juhokat. De már jönnek is vissza.
- Ő segítetett?
- Igen. Miért?
- Semmi. Csak… hagyjuk. Én már nem lepődöm meg semmin.
- Jó reggelt mindenkinek.
- Jó reggelt Alison. Hogyhogy ilyen korán felkeltél?
- Itt minden olyan friss, a felkelő nappal ébredtem.
- Jó neked, hogy ilyen korán fel tudtál kelni. Én olyan jót aludtam.
- Az is jó dolog. Képzeld, megetettem a lovakat, és a baromfikat, és tereltem juhokat. Habár a terelésben csak annyi dolgom volt, hogy szélről ne engedjem elszállingózni az állatokat, de egyszerűen szuper volt. Puff is segített és Pegazussal mentem.
- Hát ez remek.
- Majd éhen halok. Most már értem, hogy a suliban, miért nem szeretek reggelizni. Minden reggel ki kellene mennem pár órára, hogy kitisztuljon a tüdőm, és sokkal jobban esne az étel.
- Most már egyél, ne beszélj – intette Natasa.
Alison örömmel látott hozzá a bőséges reggelihez, ami szalonnából, kolbászból, kenyérből, tojásból és más olyan dolgokból állt, ami tele van energiával. Behabzsolta majd ment is ki, hogy tovább folytathassa a munkát. Naoh még soha nem látta ennyire élettel telinek és vidámnak. Az időjárás egyre melegebb lett. Itt már tavasszal jelentkezett a nyári kánikula első jelei. Noah örült, hogy ennyire vidámnak és felszabadultnak látja Alisont. Már jó ideje ismerték egymást, de eddig még nem volt alkalma így látni őt. Mindig komoly, rideg, megfontolt és hitetlen volt. De most teljesen megváltozott, a jó oldalára változott. Miután segített Natasának elpakolni a reggeli után kiállt a teraszra kezében egy csésze kávéval, majd végig pillantott a farmon. Valamivel több, mint két éve, hogy nem járt itt, de semmi sem változott. A garázst még mindig újra kellett volna festeni, és a hinta még mindig nem volt megolajozva, a lágy szélben gyötrelmesen nyikorogva lengett előre-hátra, a tyúkok még mindig szemtelenül letépkedték a virágok szirmait. Semmi sem változott és ez így volt jó, a jól megszokott és barátságos táj emlékek ezreit jutatta az eszébe. Szinte maga előtt látta, ahogy még gondtalanul játszik a testvéreivel. Akkor még minden más volt, de mára fenekestül felfordult az élete. Mély és keserű titkokat hordozott magában, amikről senkinek sem tudott beszélni. A titka béklyóként fojtogatták eddig is, de most, hogy visszatért még inkább köré fonódtak. Tudta, ha hamarosan nem beszél valakivel a kínzó emlékeiről, belepusztul, mind lelkileg, mind fizikailag. A kávé a csészéjéből már kifogyott, így vissza akarta vinni a konyhába, amikor a pajtában valami hatalmasat puffant. Noah azonnal letette a csészét az ablakpárkányra, majd a hang irányába szalad. Kinyitotta az ajtót, és látta, hogy Alison a földön fekszik, alatta pedig egy hatalmas bála szalma. Megdermedt, rögtön a legrosszabb jutott eszébe. Ijedelmét még jobban fokozta, hogy Alison nem mozdult. Lassan megközelítette, majd maga felé fordította az arcát. Ekkor a lány kinyitotta a szemeit, és bágyadtan rá tekintett, aztán a padlás részre.
- Ekkora mázlit!
- Hogyan – kérdezte Noah?
- Le akartam lökni egy bála szalmát, de én is vele estem. Szerencsémre a bála alattam ért földet, és én így puhára estem.
- Úgy rám ijesztettél.
- Én is megijedtem, de azt hiszem, hogy a vállam kiugrott a helyéből.
- Fel tudsz állni. Elviszlek a házi orvosunkhoz.
- Nem kell. Mindjárt a helyére teszem.
Alison feltápászkodott a báláról, és egy fájdalmas roppanással a helyére tette a vállát. Szerencsére nem esett komolyabb baja, az orvos se tudott volna mást tenni, és így megspórolt egy utat a dokiig. Noah falfehér arccal bámult rá, nem tudta hova tenni a lány hirtelen jött viselkedésbeli változását. Jó oldalára változott ugyan, de valahogy ez még sem volt olyan jó. Noah most látta, hogy valami nyomassza. Valami, amivel nem akart szembe nézni, és ezt a szörnyűséget még akkor is el fogja nyomni, ha emiatt valami olyat cselekszik, amiért az életével kell fizetni. Ha most nem lett volna ott az a bála szalma, akkor meg is halhatott volna. Most mázlija volt, de mi lesz legközelebb, ha a félelmei miatt valami visszafordíthatatlan és halálos veszélybe sodorja magát. Nem képes felfogni, hogy milyen veszélybe sodorja magát, nem akar tudomást venni az élet mulandóságáról.
Már késő délután volt, amikor egy jókora porfelhővel behajtott egy hatalmas terepjáró az udvarra. A család éppen egy kis délután sziesztát töltött a teraszon, amikor a kocsi megérkezett. Egy márkás és alig használt csizma lépett ki a kocsiból. A csizma gazdája azonban nem más volt, mint Tedd, Noah bátyja. Alison és Elizabett kivételével mindenki első gondolata az volt, hogy „ez meg mit keres itt”. Az esküvő óta nem kívánatos személy volt a farmon, és pont akkor ment oda, amikor Noah is ott van, ez nem lehet véletlen.
- Sziasztok.
- Még is mit keresel itt – rontott rá Noah?
- A régi félre értéseket akarom tisztázni. Szeretném rendezni a kapcsolatomat a családommal.
- Teeeeeeeeeeeeeee – bámult rá Alison?
- Ti ismeritek egymást – kérdezte Noah.
- Igen. Egy kiállításon futottunk össze – vágta rá azonnal Tedd.
- Igaz ez Alison.
- Igen. Csak nem gondoltam, hogy pont itt találkozunk újra. Ami azt illeti, nem is gondoltam, hogy újra találkozunk.
- Tudom, hogy én vagyok a család fekete báránya, de amikor megtudta, hogy mind annyian itt vagytok, eljöttem ide, hogy rendezzem a kapcsolatainkat. Szeretném megbeszélni a problémákat, félre értéseket.
- Nekünk nincs mit megbeszélnünk. Mit akarsz? Neked, mindig van valami hátsó szándékod. Talán pénz kellene?
- Ne légy ilyen öcsém. Nem akarok tovább gyűlöletben élni.
- Minden egyes húzásodnál tudta, hogy mit teszel, most viseld is a következményeit.
- Kérlek, ne viselkedj velem ilyen elutasítóan.
- És miért ne.
- Mert én…
- Hagyjuk ezt a torzsalkodást, inkább gyere – vágott közbe Natasa látva az elharapódzott feszültséget – Tedd és foglalj helyet. A szobádat azonnal rendbe teszem, de addig mesélj, mi történt veled. Nem írtál, nem hívtál. Már azt hittem, hogy teljesen elfeledkeztél rólunk.
- Na de Natasa, hogy ültetheted le közénk. Hiszen te is tudod, hogy mennyi fájdalmat okozott mind annyiknak.
- Noah a testvéredről beszélsz, és megbánta, amit tett. Szeretné rendezni velünk a kapcsolatát.
- Én nem hiszek neki.
- Ezt nem is vártam el tőled Noah, de kérlek, legalább adj egy esélyt nekem, hogy bebizonyítsam, hogy megváltoztam.
- Ugyan olyan kétszínű és aljas maradsz, mint amilyen mindig is voltál.
Noah nem bírta tovább a rá nehezedő feszültséget, és inkább elviharzott. Az események mindenkit elképesztettek. Tedd, mint ha valóban igazat mondott volna, ezúttal olyan őszintének tűnt, Natasát minden esetre meggyőzte. És nem volt ellenvetés vele szemben. Ha nem is nyíltan, de még is ő hordta a nadrágot a házban. Noah nem kedvelte, sőt mi több utálta a testvérét. Nem hitt és nem is akart neki hinni, túl sokszor verte már át. Az istállóba ment, ahonnan elvitte az egyik lovat, majd egészen a farm határáig lovagolt, ami túl nyúlt a látóhatáron, egészen egy tiszta, kék vizű tóig és egy rengetegig. Ott megállította a lovát, és fájdalmában hatalmasat üvöltött. Nem bírta elhinni, hogy nagynénje megint bevette, Tedd szövegét. Hiszen képtelenség, hogy igazat mondjon.
Alison csak a fejét kapkodta, nem teljesen ismerte, hogy mi történt Tedd és Noah között, de azt még ő is felfogta, hogy korán sem rózsás a viszonyuk. Nem tudta mit tegyen, maradjon, vagy menjen utána. Végül úgy döntött, hogy a szívére hallgat, és utána megy. Noah már messzire járt, csak a lovának a pata nyomai maradtak meg. Az istállóban Pegazus felkapta a fejét a nagy nyüzsgés miatt. Meglepetten figyelte, ahogy Alison felnyergeli, és elvágtatnak vele. Nem tudta, hogy merre mennek, azt sem tudta, hogy mi történt oda kint, azt viszont, érezte, hogy egy ismerős ló nyomát követik. És minden bizonnyal ez a ló Glóbusz volt, akit az imént vittek ki. Pegazus látva lovasa sittségét, még jobban megfeszítette az izmait, és minden erejét összeszedve vágtatott. Vágtatott, szinte repül, a szél is elállt az útjából. Ahogy elértek a céljukhoz Pegazus ösztönösen lelassított. Hallotta Alison suttogását, patáit erősen a földhöz nyomva fékezett. Alison, ahogy lepattant a lóról, azonnal Noah mellé térdelt, aki addig már a tó partján ücsörgött, és fejét a kezébe hajtotta. Nem tudta mit tegyen, szóljon, ne szóljon. Érintsen, ne érintsen, kételyek ezrei halmozódtak fel benne, öklét fogai közzé harapta. A fájdalom, amit Noah érzett őt is valósággal fojtogatta. Soha ezelőtt nem volt ilyen jó átérző, de most minden év lemaradását bepótolta. Úgy érezte, hogy egy világ fájdalma sajog a szívében. Törni, zúzni tudott volna, annyira fájt neki, hogy barátját így látja. Számára Noah volt a megtestesül béke, nyugalom és magabiztosság.
- Akarsz róla beszélni?
- Úgy utálom. Annyira tudom gyűlölni.
- Noah a testvéredről beszélsz, mi olyat tehet egy testvér, ami miatt ezt tudná bárki is mondani.
- Őszintén kíváncsi vagy rá?
- Igen. Érdekel, hogy mi az, ami miatt ennyire szenvedsz, de nem kell elmondanod, ha nem akarod.
- Mielőtt a szüleink meghaltak, hárman elválaszthatatlanok voltunk. Majd egy este anyáék haza vittek a suliból, ahol egy színdarabot adtunk elő. Már csúszósak voltak az utak, és egy kocsi elénk hajtott, apa pedig elrántotta a kormányt, és a szakadékba zuhanunk. Én nem voltam bekötve így kirepültem az ablakon, de a kocsi, ahogy a szakadék mélyére ért, azonnal felrobbant. Esélyük sem volt. Tedd engem hibáztatott. És talán igaza volt!
- Ez butaság. Nem a te hibád volt, te nem tehettél róla.
- Hogy kinek a hibája volt, az már nem számít. Tedd ezt követően folyamatos lelki terrorban tartott. Elvette a játékaimat, tönkre tette a könyveimet. Középső testvérként nem sok figyelmet kaphattam. Kevin volt a kicsi, Tedd pedig a nagydumás. Én senkit sem érdekeltem. Majd egy télen, eljöttünk ide jég horgászni. Bentebb a jég még vékony, de én hiába figyelmeztettem Teddet, ő akkor is bement. Meg akarta mutatni, hogy ő nagyfiú, de beszakadt alatta a jég. Elkezdett kapálózni, majd amikor utána mentem, hogy segítsek, és amikor végre sikerült kihúznom a biztonságos részre, ő fogta magát és bele lökött vízbe, és alá nyomott. Majd mindenkinek azt mondta, hogy ő mentett ki engem, de végül neki is meg kellett mártóznia a jeges vízben, de akkor is megmentette a testvére életét. Senki nem hitt nekem, őt pedig hősként ünnepelték. Az egyetlen terület, ahol jobb voltam, mint ő az a tanítás volt. Ide menekültem, hogy többé ne tudjon nekem ártani. De elkövettem egy nagy hibát, bemutattam neki Terit. Ő Tudta, hogy mennyire szeretem, és pont az esküvőnk napján kellett elcsábítania. És szemrebbenés nélkül az arcomba mosolygott, majd fölényesen elment. Annyiszor vert már át, már nem tudok neki hinni. Egyszerűen nem veszem be, hogy nincs semmi hátsó szándéka. ÉS ezek után kérdezem, hogy miért ne utáljam?
- Szegénykém!
Noahának jól esett, hogy Alison meghallgatta. Nem oktatta ki, nem utasította, egyszerűen, csak figyelt rá. Magához ölelte a gyenge teste, de ez az ölelés most más volt, mint az eddigiek, ezt mind a ketten érezték. Nem tudták, hogy miben tér el a többi öleléstől, de abban biztosak voltak, hogy eltér. Alison most először érezte, hogy milyen jó érzés is lehet az, ha szerelmes az ember. Két féltő kar öleli át, és megvédi. Noah karjaiban arra gondolt, hogy talán neki is ki kellene próbálni ezt az érzést. Noah lelke végre megnyugodott, légzése már nem zilált, melegség és béke öntötte el.
Leültek a tóparti mólóra és a lábukat a vízbe lógatva, beszélgettek. Noah végre ki tudta önteni a szívét, és a titkai végre nem fojtogatták. Minden bánata, félelme, haragja, dühe egyszerre elszállt, azzal, hogy tudott róluk beszélni. Alison csendesen végig hallgatta. Elmondta a véleményét, és tanácsot is adott, ha úgy látta, hogy megkívánja a helyzet, de inkább csak megmaradt egy barátnak, akinek kiöntheti a lelkét. A nap már egyre inkább lement, az idő is hűvösödni kezdett.
- Tudod Alison, csütörtökön lesz itt egy bál, és szeretném, ha eljönnél velem.
- Szívesen elmegyek veled. De hol vannak a lovak?
- Nem tudom. Glóbusz nem, azaz eltekergős fajta, de Pegazus még fiatal.
- Glóbusz a te lovad volt?
- Igen. Már régen nem lovagoltam rajta.
- Nem akarok, szőrözni, de miért adtál egy kancának olyan fiús nevet, hogy Glóbusz?
- Amikor még egészen kicsi csikó volt, megcsócsált egy térképet, amiből csak annyi maradt meg, egy kis fecnin, hogy Glóbusz. Hát innen a név. De ott is vannak.
- Nem édesek. Hogy letelepedtek.
Noah füttyentett egyet, mire a lovak felkapták a fejüket, és oda ügettek. Alison mosolyogva ült fel a lovára, és egy versenyt ajánlva vágtába kezdtek. Szabadon szálltak a széllel, nem állt útjukba senki és semmi. Már egészen közel értek a házhoz, amikor Alison lelassított. Leszállt a lóról, majd a lábából, kihúzott egy kicsi, de hegyes tüskét. Amikor Noah megkérdezte, hogy honnan tudott a tüskéről csak annyit felelt, hogy érezte a ló megváltozott járás módját. A verseny így meg nem nyert lett egyik fél számára sem. Sétálva mentek vissza, egészen az istállóig, ahol bekötötték a lovakat, majd még a karám oldalára ülve nézték a nap végső eltűnést.
- Ugye te sem hiszed, el, hogy csak barátok – kérdezte Natasa - aki eddig az ablakból figyelte a két fiatalt - Franket.
- Hagyd már őket békén. Ne légy olyan vén öregasszony, aki folyton a szomszédait kukkolja.
- De ő Noah. Te is tudod, hogy soha nem volt szerencséje a nőkkel.
- Ha azt mondom, hogy elhiszem, hogy nem csak barátok, eljössz az ablaktól?
- Jaj, ne légy már ilyen ünneprontó. Itt borul virágba egy szerelem, és te csak morogni tudsz.
- Biztos vagy benne, hogy jó lenne ez a szerelem. Hiszen Alison még gyermek.
- Én sem voltam fiatalabb, amikor megismerkedtünk.
- De én nem voltam több évvel idősebb nálad, csak fél évvel.
- A kor az nem számít. Csak az számít, hogy szeressék egymást. Azt hiszem, hogy jó párja lenne, Alison, a mi Noahnknak. Milyen jó lenne, ha Noah és Tedd, kibékülnének, majd ide költöznének a családjukkal.
- Csillagot nem akarsz az égről? Még hogy Noah és Tedd, kibéküljenek? Ez az évszázad vicce.
- Gúnyolódj csak. De meglásd, a két fiatal még év vége előtt egymásra talál.
- Ne merj bele szólni! Ne merészeld!
- Jól van, na.
- Gyere és feküdj le. Nehéz nap volt a mai, pihenned kell.
- Rendben kedvesem.
Natasa halvány csókot nyomott Frank arcára, majd ő is lefeküdt aludni. Frank már hozzá szokott ahhoz, hogy felesége szereti mindenbe bele ütni az orrát, de nem akarta, hogy most bele szóljon Alison és Noah kapcsolatába is. Épp elég volt, amikor Territ hozta össze Noahával. És mi lett a vége? Ránézett Natasára, aki már mélyen aludt, és megfogadta magának, hogy kerüljön bármibe is, nem fogja hagyni, hogy felesége megint könnyelműen hozza meg a döntéseket mások helyett. Ha Alison és Noah tényleg szeretik egymást úgy is egymáséi, lesznek, az idő, majd mindent megold.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum