Alison dühösen elment a tölgy tövéből. Észre se vette, hogy teljesen besötétedett, míg Noahval beszélgetett. Haragudott a férfira, mert nem bízott meg benne, és mint egy kém nyomozott utána. Ezt nagy sértésnek vette, úgy érezte, hogy Noah ezzel betört a magánszférájába, durván megsértette a magánügy íratlan törvényét. Mindent úgy hagyott ott, ahogy volt. Noah utána akar menni, hogy beszéljen vele, és ne hagyja, hogy már a barátságuk elején összevesszenek, de el kellett oltania a tüzet és visszapakolni. A dobozban talált üveggel hordott vizet a tóból a tűzre, majd amit csak tudott vissza tett a dobozba. Fel akarta tennie a fatetejére, de nem volt az a kifejezett sportember. Magával vitte a dobozt és a pokrócot, majd még egyszer alaposan megvizsgálta a tüzet, hogy elaludt-e és a biztonság kedvéért leszórta még homokkal. Jó pár órája lehettek kint, nagyon elszaladt az idő, és a tűz melege mellett észre se vették, hogy be kellene menniük. Ahogy egyre jobban közelebb ért az épülethez rájött, hogy elérte, amit akar. Egyrészről megmosolyogtatta Alisont, ha még csak egy kicsit is, de akkor is mosolygott. Másrészről megszabadította a közöny gyötrő láncaitól. A dühöt és a szeretett – és ezzel együtt a boldogságot is – csak egy lépés választja el egymástól. Most már csak meg kellett várni, míg a lány megnyugszik, és ha tudott valamit, akkor az a várakozás. De egyikőjük sem sejtette, hogy valaki a sötétség leple alatt megleste őket.